Halo 3 ODST

Készlethiány Halo 3 ODST

Az ODST előzmény, nem pedig folytatás: időrendben nézve a harmadik Halo eseményei előtt járunk, a helyszín New Mombasa, a volt Kenya területének egyik legfontosabb városa. A városban landoló Orbital Drop Shock Trooper egységek erős, kiképzett emberek - de emberek, nem pedig megállíthatalan "szuperhősök", mint amilyen a trilógia főhőse, Master Chief volt. Ennek megfelelően nem fogunk kipírni annyi lövést, mint amit eddig megszokhattunk, nem fogunk tudni közelharcban lerendezni 2-3 Brute-ot, és úgy általában: inkább számítunk majd kiemelt fontosságú katonának, mint lelassíthatatlan, az útját mindenképpen elérő tanknak. Az ODST küldetései megszűnnek lineárisnak lenni: a felszabadításra váró területek, megoldásra váró feladatok mind-mind jól elkülönülő zónákban vannak, mi pedig magunk dönthetjük el, hogy egy-egy küldetés teljesítése után melyik zónára haladunk tovább. Maga a kampány mód egyébként a fejlesztők nyilatkozata szerint pontosan olyan hosszú lesz, mint mondjuk a harmadik rész fő kampánya volt: egy minimum nyolc órás rohamra lehet majd szállítani, a dinamikusabb történetvezetés miatt lesz okunk majd most is arra, hogy újrajátszuk azt, töbször is.


IGN rating: 9/10

Tulajdonságok
MűfajFPS
Korhatár besorolás16+
Termék állapotaHasznált
JótállásNincs
Online játéklehetőségIgen
Helyi játékosok száma1-4 játékos
Online játékosok száma2-16 online játékos
KiadóMicrosoft Game Studios
FejlesztőBungie Software

Szállítás 2 munkanapon belül!

  • Cikkszám: XB360-087
  • Elérhető: Készlethiány
  • 1,600Ft

A játék használt állapotú amennyiben a játék nevében nem szerepel az a szó hogy bontatlan.

 

Használt játékokról: A játék eredeti tokban, eredeti karcmentes lemezen, megtisztítva van újraforgalmazva. A játékhoz esetleg járó egyszer használatos kiegészítő/DLC/letöltő kódok valószínűleg már fel lettek használva.

Címkék: FPS