The Last Guardian

Készlethiány The Last Guardian

Ha belefáradtál a látvány és akcióközpontú játékokba és valami igazán egyedi élményre vágysz, a Last Guardian-ban egészen biztosan nem fogsz csalódni.

Ősi, meseszerű világ a természet által visszafoglalva, gigászi lények és a főszereplők közti, láthatóan erős érzelmi kapocs - a The Last Guardian le sem tagadhatná, hogy a Team ICO, tehát az ICO és a Shadow the Colossus mögött álló csapat játékáról van szó. A majdnem 10 éven keresztül fejleszett művészeti alkotásban az általad irányított fiatal fiú miután felébred egy számára teljesen ismeretlen kastélyban, bolyongásai során rálel egy leláncolt, dárdákkal teleszúrkált Trico nevű tollas lényre, akivel kiszabadítása után egyesíti erőit, majd együtt próbálnak megszökni erről a rengeteg titkot rejtő misztikus helyről. 

Trico roppant fontos szerepet játszik a kizárólag PlayStation 4-re érkező The Last Guardian játékmenetében, hiszen egyedül az ő segítségével oldhatóak meg a kastély területén elszórt logikai feladványok, ám mivel alapvetően egy vadállatról van szó, az is egy külön kalandot jelent miképp vedd rá tollas barátodat arra, hogy segítsen neked. A korábbi Team Ico címekhez hasonlóan itt is nagy hangsúly helyeződik az érzelmekre és a történetmesélésre, Trico-t például etetheted és elláthatod a sebeit, ezzel erősítve a köztetek lévő kapcsolatot.


IGN rating: 7,0/10

Metacritic score: 82/100


Tulajdonságok
Maximális játékosok száma1 játékos
MűfajKaland
Korhatár besorolás12+
Termék állapotaHasznált
JótállásNincs
Online játéklehetőségNincs
KiadóSony Computer Entertainment
FejlesztőSIE Japan Studio, GenDesign

Szállítás 2 munkanapon belül!

  • Cikkszám: PS4-130
  • Elérhető: Készlethiány
  • 5,900Ft

A játék használt állapotú amennyiben a játék nevében nem szerepel az a szó hogy bontatlan.

 

Használt játékokról: A játék eredeti tokban, eredeti karcmentes lemezen, megtisztítva van újraforgalmazva. A játékhoz esetleg járó egyszer használatos kiegészítő/DLC/letöltő kódok valószínűleg már fel lettek használva.

Címkék: kaland